moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. június 13.

80 éves gyorskorcsolya bajnokaink születésnapját ünnepeltük


A tegnapi délután, egészen estébe nyúlóan nagy születésnapi ünneplésnek és beszélgetésnek adott otthont a Gyakorló Jégcsarnok.


Két korábbi világklasszisunk ünnepelhette tegnap 80. születésnapját. Ihász Sándorné Magyar Kornélia tizenegyszeres Magyar Bajnokot és Ivánkai György kilencszeres Magyar Bajnokot Sallak György MOKSZ nemzetközi igazgató, Hunyady Emese olimpiai bajnok és népes baráti kör köszöntötte.

Kívánunk további jó egészséget és boldogságot mindkettejüknek!

Versenyzőink méltatása:
Ihász Sándorné, Magyar Kornélia a Budapesti Vörös Meteor versenyzője az 1960-as szezontól kezdett el versenyezni a női felnőtt mezőnyben, és az 1973-as szezonnal fejezte be a gyorskorcsolyás pályafutását. Házasságkötése után Ihász Sándorné névvel folytatta versenyzői pályafutását.
Ihász Sándorné 33 nemzetközi versenyen képviselte hazánkat, amelyek között 3 világbajnokságon és 1 Európa-bajnokságon is részt vett, valamint Innsbruckban a Téli Olimpián 1964-ben. A Téli Olimpián a legjobb eredményét 3000 méteren érte el, ahol 18. volt, 5:41.4 mp-es eredménnyel.
Ihász Sándorné pályafutása alatt 115 országos csúcsot ért el. Pályacsúcsai száma a Városligetben 31 volt. Belföldi csúcsainak száma 36 volt, míg külföldi csúcsainak száma 18 volt. Országos bajnokságokon 11-szer szerzett első (1) helyezést és egyszer 1 ezüstérmet, azaz összesen 12 bajnoki érmet szerzett.

Ivánkai György “Cami bácsi”, a Budapesti Petőfi Sportegyesület versenyzője az 1956/1957-es verseny szezontól versenyzett a felnőtt férfi gyorskorcsolyázók között. De mindjárt az 56-os forradalmat követően Lengyelországban Zakopaneban kezdte el a versenyzést, ahová a lengyel szövetség meghívására a teljes magyar felnőtt mezőny kiment és ott készült és versenyzett.
Ivánkai György 47 nemzetközi versenyen képviselte hazánkat, és ezek közül 4 világbajnokságon, 2 Európa-bajnokságon és 2 Téli Olimpián. A téli olimpiai szereplései közül az 1964-es Innsbruck-i téli olimpián 5000 méteren érte el legjobb helyezését, ahol 26. volt 8:19.4 mp-es eredménnyel. Ivánkai György talán egyik legértékesebb eredménye a Kirov Nagydíjon (Szovjetunió) elért 3. helyezése 3000-en és 5000 méteren. De nagyon sok nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezéseket.
Ivánkai György 97-szer ért el országos csúcsot, s ezek közül pályacsúcsot futott a Városligetben 22-szer, valamint belföldi csúcsot 30-szor, és 22-szer ért el külföldi rekordot. Az országos bajnokságokon 9-szer ért el bajnoki győzelmet, 4-szer szerzett ezüstérmet és 1 bronzérmet. Így összesen 14 bajnoki érmet gyűjtött be a pályafutása alatt.

Pure sports Ice Cube Papírmadár Seat
X