moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Bajnokaink

Gyorskorcsolya története

A hazai gyorskorcsolyázás történetét Györgyi Janó készítette el, melyet terjedelmi okokból letölthető formátumban tudunk csak megosztani a sportág rajongóival. IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ!

A gyorskorcsolya magyarországi elterjedését  bizonyos értelemben felgyorsították a sportágra vonatkozó események.
A BKE megalakulását megelőzően (1869), volt egy nemzetközi esemény, amely megmozgatta a főváros téli sportágért rajongóinak táborát. Jacques Haines mutatta be csodálatos művészetét.
A sikeres bemutató olyan mozgatórugónak bizonyult, amely egyáltalán elindította a hazai korcsolyázó életet. No, kellett hozzá egy mecénás, aki anyagilag támogatta az újnak számító sportágat. Gróf Andrássy Manó felépíttette az első korcsolyacsarnokot. Ennek a hatására kerültek sorra a különböző célzattal meghirdetett jégünnepélyek. Az első nagyobb szabású versenyre 1871-ben került sor, de ekkor még más néven, Pesti Korcsolyázó Egyletként jegyezték be. Ismét hosszabb időszaknak kellett eltelnie ahhoz, hogy komolyabb eseményekre kerüljön sor. Ezek közé tartozik az 1893-ban megrendezett első nagyobb szabású verseny. Itt a győztesek között jegyezték fel Tóth Jenőt (500 méteren 1 :02,3 másodperc), Standtner Gyulát (1500 méteren 3:28,5 másodperc), az ifjúságiaknál 400 méteren elsőként befutó Lilits Milutint (49,5 másodperc) Az első hazai korcsolyázó klub megalakulásának 25. évfordulója alkalmából került sor Budapesten első alkalommal az Európa- bajnokságra. A győzelmet az esélyeknek megfelelően a norvég Alfred Noess szerezte meg.
Az immár hagyományosnak is tekinthető sportág eredete évszázadokra nyúlik vissza. Igaz, ekkor még senki sem gondolt arra, hogy majd a 20. században fedett pályán, kellemes körülmények között fognak szurkolni az érdeklődők. A téli időszak egyik jellegzetes sporteszköze főleg az észak-európai népeknél honosodott meg, és ennek tulajdonítható, hogy  a gyorskorcsolyázás hegemón szerepét ezek az országok uralták. Ami a hagyományokat illeti, az első versenyt Európában már 1863. március l-jén rendezték az egyik klasszikus számban, 1500 méteren. Nem érdemtelen megjegyezni, hogy a versenyt – a korszakhoz képest – meglehetősen nagy nézősereg tekintette meg: szinte hihetetlennek tűnik, de 10 000 néző volt jelen! Az egykori kezdetleges csontkorcsolyát felváltotta az acélpengéjű, és ezzel jóval nagyobb sebességet érhettek el a versenyzők. Európa mellett az Egyesült Államokban is igen kedvelt téli sporteszközzé vált. Az újkori sportmozgalom elterjedésével, a 19. század végén – 1892 júliusában -, a hollandiai Scheveningenben alakult meg a sportág nemzetközi szervezete. Az alapító országok: Ausztria, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Svédország. Hivatalos neve Nemzetközi Gyorskorcsolyázó Szövetség (International Skating Union, lSU), davosi székhellyel. Az alapító tagországok között szerepelt a magyarok részéről a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE). Mai szemmel nézve meglepőnek tűnik, de ekkor még hazánknak nem volt hivatalos szövetsége. Jellemző a nemzetközi szövetség hatékony működésére, hogy a megalakulást követő évben, 1893-ban már megrendezték  az e!ső hivatalos világos Európa-bajnokságokat. A világbajnokságok sorozata Amszterdamban kezdődött, míg a kontinensbeli versenyt a német főváros, Berlin rendezhette. A krónikák azonban feljegyeztek ezt megelőzően is világversenyeket, de ezek mint nem hivatalos versenyek kerültek feljegyzésre. Bár a négy táv (500, 1500, 5000 és 10 000 méter) versenytávjai meghonosodtak, több esetben – a versenyszabályok kialakulatlansága miatt – mégsem hirdettek összetettben bajnokokat. Kezdetben ebben a sportágban is a helyezési számok alapján került ki a győztes, de. aki három: számban a legjobb időeredményt érte el, azt már – függetlenül a negyediktől – győztesnek hirdették ki.

Újabb versenyforma alakult ki a hosszúkorcsolyásoknak. A nyári olimpiai játékok sikereinek hatására, a NOB kísérleti jelleggel nemzetközi versenyt  rendezett a téli sportágak számára. Érdekes volt az északi nemzeteknek az a kívánsága, hogy a versenyeken elért eredmények ne számítsanak a hivatalos olimpiai bajnokságok közé. Ennek a hátterében az állt, hogy a már jól bevált Északi Játékok, valamint a Holmenkollen-beli síversenyek sikereit féltették. Tizenhat nemzet küldte el versenyzőit – közöttük a magyarok is – a híres francia síparadicsomba, Chamonix-ba. Ahhoz képest, hogy csupán egy nemzetközi versenyről volt szó, mégis hasonlóan alakult a versenyek lebonyolítási rendszere, mint a nyári olimpián. Az eskütételtől az eredményhirdetésig mindent úgy rendeztek, mintha olimpia lett volna. Talán megérezték, hogy a végén annak bizonyul?
A várakozáson felüli hatás eredménye  sem maradt el. Ennek köszönhető, hogy a NOB  a következő évi prágai kongresszusán úgy döntött, hogy a nyári játékokhoz hasonlóan öt téli sportágban – a bob, gyorskorcsolya, jégkorong, műkorcsolya és síelés -, hasonlóan a már bevált nyári sportágakhoz, rendszeresen megrendezi az ötkarikás játékokat. A kongresszusi döntés alapján, az 1924. évi chamonix-i téli sporthétből – utólagos döntés alapján – vált “hivatalossá” az első téli olimpia.

A “kistestvér” -ként elismert téli olimpián természetesen az északi versenyzőké volt a főszerep. Jóllehet, az első versenyszámot – az 500 métert – az amerikai Jewtraw nyerte, a többi számnál már a finnek nagy tudású gyorskorcsolyázója, Clas Thunberg vitte a prímet. Három számban elért győzelmével a legsikeresebb versenyzők egyike lett – a másik háromszoros győztes a norvég Thorleif Haug lett síelés ben, a tizennégy számban kiírt versenyeken. Az úgynevezett négy távú összetett versenyek máig is érvényes számítási rendszerét 1928- ban fogadták el. A három résztávbeli siker esete azonban továbbra is érvényben maradt. agy korszakok híres versenyzői uralták a legfontosabb világ versenyek győzelmi listáit. Ezek között, a finn Thunberg mellett, a norvég Ballangrud aratta a legtöbb sikert a második világháború előtti korszakban.
2016_05_19_Elhunyt_Pajor_Kornel_archivA nagy világégést követően szélesebbé vált a sportág legeredményesebb nemzeteinek skálája. A magyar sport is ekkor érte el első – s minden bizonnyal utolsó – sikerét. Az 1949. évi oslói világbajnokságon Pajor Kornél személyében az első olyan világbajnokot jegyezhette fel a sportág, aki közép-európaiként érte el a kiugró sikert. Sajnos ezt követően visszaállt a régi rend.

A sprintszámok világbajnokságát 1970-ben rendezték meg először. Ezt követően a téli versenyszezonban bevezették a Világkupa-versenyeket is.
Debreceni kezdet
Hazai vonatkozásban az első feljegyzések még a 18. század derekára tevődnek. Egykori feljegyzések szerint Szilágyi Sámuel debreceni tanár – aki fiatalabb éveit Svájcban és Hollandiában töltötte – hozta be országunkba az első olyan korcsolyát, amellyel télen a befagyott Hortobágyon gyakorolhatott. Csodálói ugyan szép számmal voltak, de arra vonatkozó írásos emlékek már nem maradtak fenn, hogy egyáltalán valaki kedvet kapott volna a gyakorlásra. Hosszú idő telt el ezt követően, amíg hazai viszonylatban egyáltalán korcsolyázásról beszélhettünk. Természeti viszonyainkból fakadóan nem minden évben voltak olyan időjárási viszonyok, amikor a korcsolyát egyáltalán fel lehetett kötni. Mindenesetre 1830-ban már sokan korcsolyáztak a városligeti tó jegén. Igaz, ezt inkább szórakoztató játéknak tekintették. De a század utolsó negyedében egy bizonyos Axel Paulsen nevezetű úr megszerezte az első bajnoki címet mindhárom résztávon aratott győzelmével. A fővárosi esemény magyar részről Klimkó indult, de csak az első számban versenyezett (500 méteres ideje 65,0 másodperc). Az első hivatalos magyar bajnokságra 1900-ban került sor, s ez Péczely Andor sikerével zárult. Az első évtizedben négyen. – Manno Miltiades,  Gyurmán Dezső, Wampetics  Imre és Péczely Andor – osztoztak a bajnoki címeken. A első világháború kényszerű törést hozott ebben a sportágban is.
Pályaavatás

A magyar gyorskorcsolyázó sport előretörése csak akkor következett be,  amikor felavatták a városligeti műjégpályát. Az ezt követő években Eötvös Zoltán számított a legnevesebb versenyzőnknek, de a bajnoki aranyérmek “gyűjtésében”  Hidvéghy László volt sikeresebb.
A második világháborút követő évek ismét fellendülést mutattak. Több olyan tehetséges versenyzőnk került az élvonalba, mint Merényi József és Pajor Kornél. Az utóbbi világbajnoki címig vitte, míg Merényi József főiskolai világbajnokságokat mondhatott magáénak.

A hölgyek is csak az 1950-es években kezdték meg versenyzésüket. Az első bajnokságot Földváry-Boér Mária szerezte meg. Sajnos a pályalehetőségek megszabták a sportág fejlődési lehetőségeit. Ennek hatásai jelentkeztek – a természeti viszonyainkkal együtt -, azaz egyre szűkült az élvonal létszáma. A sportvezetés inkább a nyári sportágakat helyezte előtérbe – főleg az olimpiai sikerek hatására -, aminek eredményeként hosszú évtizedeken át egy-egy versenyző uralhatta a gyér létszámú bajnoki mezőnyt. A hölgyeknél Róka Ilona, Ihászné Magyar Kornélia, Dénes Zsuzsa, majd később Egyed Krisztina, míg a férfiaknál Ivánkai György, Martos György, Takács András, Dolp István, majd később Baló Zsolt. Az 1960-as években a magyar sportvezetés javaslatára bevezették a fiatalok részére az olimpiai reménységek versenyét, amely később Ifjúsági, Barátság versenyeként vált ismertté.
A szűk lehetőségek ellenére egy-két tehetség bontogatta szárnyait, de nemzetközi szinten ez még nem mutatkozott meg.

Seat
X