moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Kínai–magyar korcsolyabarátság

Hosszú távú edzőprogramra Budapestre érkezett az utánpótláskorú kínai rövidpályás gyorskorcsolyázók egy csapata. Ennek apropóján, a kínai–magyar kapcsolatokat erősítendő, hazánkba látogatott dr. Liu Ajcsie, a kínai olimpiai bizottság téli sportokért felelős igazgatója, akit szövetségünk ügyvezető igazgatója, Schulek Csaba és az olimpiai keret vezetőedzője, Zhang Lina fogadott. Schulek Csaba örömét fejezte ki dr. Liu Ajcsiének a kínai […]

Csúcsot futottak

Sikeres hétvégét zártak junior rövidpályás gyorskorcsolyázóink Bormióban: az Alta Valtellina elnevezésű nemzetközi viadalon a remek magyar eredmények mellett két országos rekord is született. Jól szerepeltek junior rövidpályás gyorskorcsolyázóink Bormióban az Alta Valtellina elnevezésű nemzetközi viadalon, ahol kifejezetten erős mezőnyben mérhették fel, hol is tartanak a felkészülésben. „Azért utaztunk el Bormióba, hogy lássuk, hol tartunk –mondta […]

Otthonra találtak

Immár két Krueger van a csapatban: Cole után John-Henry is megkapta a magyar állampolgárságot, a testvérek azért dolgoznak, hogy meghálálják a bizalmat – leginkább a szövetségnek és a csapatnak, amelyik befogadta őket. Adódik a kérdés: miért választották éppen Magyarországot, miért gondolták úgy, hogy itt folytatják a pályafutásukat? Cole Krueger: Amerikában nem túl jók a körülmények, […]

Isten hozott, John-Henry!

Kedden letette az állampolgári esküt John-Henry Krueger, aki a következő szezonban már magyar színekben léphet jégre a világversenyeken. „Nagyon jót tett a csapatnak, de testvérének, Cole-nak is John-Henry érkezése, hiszen mindenféle közösségbe való beilleszkedésnél jó az, ha van valaki, akire az ember támaszkodhat. Egy olyan szintű versenyző befogadásánál, mint amilyen John-Henry, mindenképpen a tisztelet sorolandó […]

Nem kegyelmeztek

A magyar férficsapat nyerte az Invitation Cup elnevezésű nemzetközi viadal összetett versenyét, női együttesünk a második helyen végzett. Folytatta remek szereplését a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott Heerenveenben: az Invitation Cup elnevezésű nemzetközi viadalon a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Varnyú Alex, Cole Krueger, Tiborcz Dániel összetételű férficsapat nyerte az összetett versenyt, amelyben minden távon […]

Taroltak a fivérek

Ezer és ezerötszáz méteren Liu Shaoang, ötszázon Liu Shaolin Sándor győzött Heerenveenben, az Invitation Cup elnevezésű nemzetközi viadalon. Jászapáti Petra ezer méteren lett második. Hollandok, kanadaiak, belgák és németek, az izraeli Vladislav Bykanov, valamint 14 magyar short trackes alkották, pontosabban alkotják az Invitation Cup elnevezésű nemzetközi viadal mezőnyét, amelyen szombaton mindhárom egyéni távot lefutották a […]

Ice Cube Seat
X