moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. március 14.

Junior Műkorcsolya és Jégtánc VB: Két helyet lépett előre a Moscheni-Lukács páros

Pénteken női egyéniben, és jégtáncban is érdekeltek voltunk Szófiában.

Kora délután Tóth Ivett mutatta be rövid programját. A 21-ként pályára lépő magyar lány programját a bírók 38.85 pontra értékelték, amivel 31. helyen fejezte be a versenyt. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem mutathatja be kűrjét vasárnap. A 42 fős mezőny első 24 versenyzője fog jégre lépni a zárónapon. Ivett tavaly 21. helyen végzett a junior VB-n.

IMG_9304

A női egyéni dobogó mindhárom fokára orosz versenyző állhatott fel. A legfelső fokára Radionova, aki ezzel megvédte junior világbajnoki címét, második helyen Sakhanovich végzett, míg bronzérmes Medvedeva lett.

IMG_0916

Este lépett jégre, a rövid programjuk után 16. helyen álló, Carolina Moscheni – Lukács Ádám páros. Kűrjüket összességében szépen futották, mindössze egy apróbb hiba csúszott be a programba. A rövid programra kapott 47.13-es pontszám után kűrjükre 64.22-t kaptak. 111.35-ös eredményük, mely elmaradt legjobbjuktól, a 14. helyhez volt elegendő első junior világbajnokságukon.

A jégtáncot az Egyesült Államok párosa, Hawayek – Baker nyerte, második a Yanovskaya – Mozgov orosz kettős lett, míg harmadik helyen a kanadai Edwards – Pang végzett.

Jövőre az észtországi Tallin ad otthont a junior VB-nek, majd, előzetes tervek szerint, 2016-ban Magyarország, Debrecen.

Li-ning Seat
X