moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. március 11.

Szerdán kezdődik a Junior Műkorcsolya és Jégtánc VB Szófiában

Három versenyző, Tóth Ivett, és a Carolina Moscheni – Lukács Ádám jégtáncos pár, képviseli hazánkat a holnap kezdődő Junior Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokságon Bulgáriában. Ivett második junior VB-jén vesz részt, míg párosunk az elsőn. (fotó: Jégtáncosaink edzőjükkel)

Jégtáncosaink vasárnap érkeztek meg Bécsen keresztül a bolgár fővárosba. Hétfőn a gyakorló pályán, kedden már a központi jégen edzettek. Versenyüket szerdán kezdik a rövid programmal, előzetes beosztás szerint 13.46-kor lépnek jégre, hatodik párként. A kűrökre pénteken este 7 órától kerül majd sor. Jégtáncban 28 páros indul Szófiában.

Carolina és Ádám egy hónap eltéréssel töltik be a 18. évüket, májusban, illetve júniusban. Carolina az olaszországi Bergamoban született, és kilenc évesen kezdett korcsolyázni. Ádám budapesti, és 8 éves korában kezdte a sportot. 2012 óta alkotnak egy párt, korábban másik partnerrel versenyeztek. Egyesületük a DCS-SI Debrecen, edzőjük Barbara Fusar Poli. Jó szezonnal a hátuk mögött érkeztek Szófiába, a tízedik hely körüli eredmény reális tőlük.

IMG_6348

Ivett gépe kedden délután száll le Szófiában. Műkorcsolyázónk, aki tavaly 21. helyen végzett a junior VB-n, pénteken kezd és a vasárnapi zárónapon fejezi be a világbajnokságot. A junior hölgyek mezőnyében nagyon sokan, 43-an indulnak.

Ivett decemberben ünnepelte a 15. születésnapját. A budapesti születésű ifjú tehetség 2005-ben, 7 évesen kezdte a korcsolyázást. Klubja a MAC, edzője Simon István. Bízunk benne, hogy sikerül a tavalyi helyezésnél előrébb végeznie.

A szófiai körülmények megfelelőek, a jégpálya összességében kielégítő. Borsot csak egy útfelbontás tör a versenyzők orra alá, ami miatt fél órával korábban el kell indulniuk, hogy biztosan odaérjenek a pályára.

A VB-re 168 versenyző nevezett 44 országból. A legfiatalabb versenyző a 14 éves német Julia Linckh, míg legidősebb az egyesült államokbeli Max Settlage, a maga 21 évével. Külön színfoltja a VB-nek a cseh Anna Duskova, aki egyéniben és műkorcsolya párosban is indul. A regnáló világbajnokok közül egy versenyző, az orosz Elena Radionova próbálja megvédeni címét Szófiában.

/fotó: facebook; Bálint Csaba/

Li-ning Seat
X