moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. február 4.

Itt lenne az ideje, hogy ismét magyar érem szülessen a téli olimpián

Itt lenne az ideje egy újabb magyar téli olimpiai éremnek Regőczy Krisztina, a legutóbbi dobogós szerint, aki Sallay Andrással az 1980-as ötkarikás játékokon második lett.

„Nagyon bízom bennük, nagyon itt lenne az ideje, hogy egy másik téli sportágban is dobogó és szép színű érem szülessen” – hangsúlyozta pénteken az M1 aktuális csatornán a rövidpályás gyorskorcsolyázókra utalva, akik, mint mondta, „nagyon szép eredményeket értek el” a közelmúltban.

Saját éremszerzését illetően felidézte, szerencsések voltak, hiszen 1976-ban vették fel a jégtáncot a téli olimpia sportágai közé, s ők rögtön ötödikek lettek Innsbruckban, majd négy évvel később ezüstérmet nyertek.

„Egy sportoló számára óriási élmény, katarzis az olimpiai részvétel, már maga ez csodálatos volt. Nem is beszélve arról, hogy mi ketten voltunk a magyar csapat, ketten képviseltük Magyarországot Lake Placidben” – fejtette ki. Hozzátette, megmagyarázhatatlan varázsa van az olimpiai játékoknak.

A Pjongcsangban induló műkorcsolyázó Tóth Ivettről azt mondta, meg kell találnia önmagát, azt kell megmutatnia, ami legbelülről jön.

„Abban reménykedem, hogy amennyire lehet, mindkét programjában sikerül hibátlanul bemutatnia mindent, amit megterveztek.”

Regőczy Krisztina a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szakági sportigazgatójaként ott lesz a pénteken kezdődő olimpián. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, ha minden jól alakul, nem lesz sok feladata. Kiemelte, hogy a nagy távolságok miatt tart a közlekedéstől, ami miatt hosszúak lesznek a versenynapok.

A magyar sportolói küldöttség 19 fős lesz Pjongcsangban. A korcsolyasportokban rövidpályás gyorskorcsolyában Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, gyorskorcsolyában Nagy Konrád, míg műkorcsolyában Tóth Ivett képviseli a magyar színeket.

(M4 Sport)

Ice Cube Seat
X