moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. szeptember 29.

Magabiztos pontszerzés

Schermann Regina a 19. helyről várta a mai kűrt Ostravában, melyet az Egy gésa emlékiratai című film zenéjére mutatott be. Az elején két rontás is becsúszott, de nem hagyta, hogy ez rányomja a bélyegét a produkciójára: bátran belement minden eltervezett elembe, és szép tripla ugrásokkal megszerezte a junior világbajnokságra előírt minimum pontszámot.      

Az augusztusi tesztverseny győztese ezúttal tökéletesen végrehajtotta a tripla rittberger-dupla toeloop kombinációt, de aztán leakadt a korcsolyája, és elesett. Ez kicsit kizökkentette, mert a következő ugrást, a tripla lutzot is rontotta, amit mondjuk, nem régóta gyakorol, és a tesztversenyen tett be először a programjába. Utána szépen visszajött, és magabiztos tripla rittbergert, salchowot, valamint dupla axeleket ugrott. A kűrre 77 pontot kapott, és két helyet javítva a 17. helyen zárt.

Schermann Regina örül, hogy sikerült kijutnia egy junior grand prix-ra, ahol klasszis versenyzőkkel mérhette össze a tudását. „Nagyon jól éreztem magam, szerintem összességében jól szerepeltem. Az előadáson még dolgoznom kell, a következő versenyig erre fogok összpontosítani” – mondta a Sportország SC korcsolyázója, akinek legközelebb az október 19. és 21. között Budapesten megrendezett Halloween Kupán drukkolhatunk.

Akopyan Gayane nagyon elégedett tanítványával, aki a program eleji bizonytalanságok ellenére rendkívül fókuszáltan korcsolyázott. „Az első kombinációt követő esés után Regi kinézett rám, tudtuk, hogy jön a lutz, a legrizikósabb ugrás, láttam rajta, hogy az nem lesz meg. De ez nem törte le, és aztán mindent megcsinált, amit elterveztünk. A rontásokkal együtt is 42 pontot kapott a technikára, ami elég jó, és mindkét programban könnyedén megszerezte a junior világbajnoki induláshoz szükséges minimum pontszámot. Tudjuk, hogy sokat kell még fejlődnie, de az, hogy a kűrben négy triplát is tisztán bemutatott, remek eredmény.”

Míg az előző junior grand prix versenyén tökéletesen korcsolyázott, addig Ostravában mindkét programjában hibázott Aljona Kosztornaja. Bár a bemelegítés során ma is bajlódott a dupla axellel, a kűrben kétszer is elképesztő lendülettel kivitelezte. A gond ezúttal a flippel volt, amit az egyik tripla-tripla kombinációjában gyönyörűen megugrott, önmagában viszont már nem tudta megismételni, elesett belőle. A Rómeó és Júlia zenéjére bemutatott kűrje így is a legtöbb pontot érte, és az orosz klasszis nem a tőle megszokott nagy fölénnyel, de megnyerte a versenyt.

A rövidprogram után második helyen álló Ting Cui nem bírta a nyomást: egy csodálatos dupla axel és tripla lutz-tripla toeloop kombináció után három ugrásából is esett. A Giselle című balett zenéjére futó amerikai így lecsúszott a 7. helyre, átadva az ezüstérmet dél-koreai edzéstársának.

Jelim Kim ugyanis úgy hajtotta végre az eltervezett nehéz elemeket, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A hihetetlenül elegáns, légies versenyzőhöz nagyon illik idei kűrzenéje, a Thaïs meditációja. Bár az utolsó forgást azután fejezte be, hogy a zene véget ért, amiért egy pont levonást kapott, így nem javította meg eddigi legjobbját, örült a kapott pontoknak.

A bronzérmet az egykor orosz, majd belorusz színekben versenyző, junior világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnoki 4. helyezett Szergej Davidov tanítványa, Viktorija Vasziljeva szerezte meg. Az orosz lány az 5. pozícióból várta a kűrt, melyet Camille Saint-Saëns Bevezetés és rondó capricciosójára mutatott be, és kiegyensúlyozottságának köszönhetően sikerült dobogóra állnia élete első junior grand prix-ján.

A brit Kristen Spours, aki a mezőnyben egyedüliként már felnőtt világbajnokságon is szerepelt, és aki csúnyán elrontotta rövidprogramját, bokasérülés miatt visszalépni kényszerült. Közösségi oldalán azt írta: miután konzultált egy egészségügyi szakemberrel, úgy ítélték meg, túl sokat kockáztat azzal, ha jégre lép ma, ezért fájó szívvel, de kihagyja a kűrt.

Érdekesség, hogy Regina mellett egy másik magyar versenyzőnek is ez volt a bemutatkozó versenye: a korábban egyéni műkorcsolyázóként hazánkat képviselő Nagy Balázs országot és szakágat is váltva amerikai színekben lépett jégre a párosok mezőnyében. Balázs Kate Finsterrel az oldalán szinte tökéletes rövidprogramot mutatott be, amelyben a legmagasabb, négyes szintű emelés és lépéssor szerepelt. A kűr már nem volt hibátlan: a négyből három ugráselemet rontottak, így a 7.-ről lecsúsztak a 9. helyre, ami ugyanakkor újonc párosként a 17 kettősből álló mezőnyben kiváló eredmény.

 

JUNIOR GRAND PRIX, OSTRAVA

Nők: 1. Aljona Kosztornaja (orosz) 198,38, 2. Jelim Kim (dél-koreai) 196,34, 3. Viktorija Vasziljeva (orosz) 182,87, …17. Schermann Regina 119,09

(Bruckner Nóra)

Ice Cube Seat
X