moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. április 17.

Négy érem a végére – Triglav Trophy & Narcisa Cup

Két arany- és két ezüstéremmel koronázták meg a szezont műkorcsolyázóink a szlovéniai Jesenicében megrendezett Triglav Trophy & Narcisa Cupon, ahol valamennyi versenyzőnk a legjobb tízben végzett. A február óta magyar színekben induló Berei Mózes József kűrjében öt tripla ugrást is bemutatott, és veretlenül zárta az idényt.  

Magyarországot képviselve háromból harmadszor is a dobogó tetejére állhatott Berei Mózes József, azaz Pepe. Az SKSE 15 éves műkorcsolyázója versenyről versenyre fejlődött: február végén még csak kettő, március végén már négy, az elmúlt hétvégén pedig már öt tripla ugrással futotta a Dvořák Újvilág szimfóniájára koreografált kűrjét. Az idén még advanced novice kategóriában versenyző Pepét a következő szezontól már a juniorok között láthatjuk.

Berei Pepe veretlenül zárta első szezonját magyar színekben

Habár tripla lutzát és tripla-tripla kombinációját is rontotta, Pepe felnőtt mezőnyben induló edzéstársa, Csernoch András új egyéni legjobb pontszámot kapott rövidprogramjára, és másik hazai versenyzőnk, a szintén sokat hibázó Maszljanko Alexander (Jégkorszak SE) mögött nem egészen két ponttal lemaradva a második helyről várhatta a folytatást. A kűrben aztán fordult a kocka: ugyan egyikük sem tudta azt hozni, amit várt magától, András valamivel jobbnak bizonyult, és ismét egyéni csúcsot korcsolyázva végeredményben szűk egy ponttal megelőzte honfitársát. A szenior férfiak versenyében így magyar arany- és ezüstérem született.

Csernoch András a dobogó tetején

A cubs I kategóriában Ekker Léna révén ezüstéremnek örülhettünk. A European Criterium körverseny győztesének riválisaihoz képest korán kellett jégre lépnie, ami a pontokon megmutatkozott, de teljesen hibátlan programmal és 10 arany-, valamint két ezüstéremmel zárta a szezont.

Ekker Léna ezüstérmet nyert

Dobogósaink mellett még négy korcsolyázónk képviselte a magyar színeket Jesenicében, akik mind a legjobb tízben végeztek az idény utolsó megmérettetésén.


Eredmények – Triglav Trophy

Eredmények – Narcisa Cup

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

Li-ning Seat
X