moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. november 12.

Övék a jövő

A rigai Volvo Open Cup utolsó napján a Sebestyén Korcsolya SE kis versenyzői is szépen helytálltak: Papp Vivien aranyérmes lett, Zsembery Katinka és Ekker Léna pedig negyedik helyen zárt.

Négy verseny, hat érem – ez Papp Vivien eddigi mérlege, aki a Halloween Kupa óta eltelt szűk egy hónapban minden hétvégén versenyzett, és Rigában már a harmadik aranyérmét gyűjtötte be. „Bár voltak kisebb hibái, összességében meggyőzően futott, nagyon örültünk az első helynek” – értékelte tanítványa szereplését Gór-Sebestyén Júlia.A szintén az intermediate novice korosztályban induló Zsembery Katinka, aki a zágrábi versenyen ezüstérmet szerzett Vivien mögött, ezúttal mindössze két tized ponttal lemaradt a dobogóról. Ekker Léna szintén a negyedik helyet szerezte meg a cubs kategóriában – úgy tűnt, meglesz a bronzérem, ám az utolsó pillanatban egy észt versenyző megelőzte.

„Katinka most egy nehezebb kombinációval, a dupla lutz-dupla rittbergerrel kezdte a programját, és a Zágrábban még elrontott dupla axelt is egész jól végrehajtotta. A másik kombinációjából esett, de azt gondolom, a körülményekhez képest szépen helytállt” – mondta Gór-Sebestyén Júlia, aki kiemelte, hogy Katinka és Léna is először utazott a szülei nélkül, ráadásul igen nehéz útjuk volt: a gépüknek kényszerleszállást kellett végrehajtania, majd öt órát buszoztak, aztán ülhettek ismét repülőre, így pénteken délelőtt 11 helyett este 11 órára érkeztek meg Rigába.„Léna ezek után vasárnap végig kint volt a csarnokban, mert az edzéstársai napközben versenyeztek, ő viszont csak este lépett jégre, így nagyon elfáradt – folytatta edzője. – Továbbá az ő mezőnyükben olyan gyorsan adták ki a pontokat, hogy miután bekorcsolyázott, alig tudott pár kört menni, már el kellett kezdenie a programját, de még le volt merevedve, mert rettentő hideg az a pálya. A verseny is teljesen más kiírással zajlott, mint az előzőek, emiatt át kellett alakítani a programját, ez is nehézséget jelentett. A kűr elejét kicsit elkapkodta, ezért rontott, de a végére belejött. Nagy dolog 9–10 évesen a szülőktől távol helytállni, ez mindenképp előreviszi őket, örülnek, hogy itt versenyezhettek.”

 

VOLVO OPEN CUP, RIGA

Intermediate novice lányok: 1. Papp Vivien 42,22, 2. Alana Pang (brit) 41,62, 3. Eva Walden (finn) 39,56, 4. Zsembery Katinka 39,37

Cubs A lányok: 1. Nikola Fomchenkova (lett) 41,49, 2. Agne Ivanvaite (litván) 38,23, 3. Emelie Louise Rinne (észt) 37,01, 4. Ekker Léna 34,26

(Bruckner Nóra)

Ice Cube Seat
X