moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. augusztus 25.

Remek idénykezdés

Bár voltak hibái, összességében nagyszerűen szerepelt Láng Júlia a pozsonyi junior grand prix versenyen: a Pavuk SE műkorcsolyázója a 12. helyen végzett.

Pályafutása második junior grand prix viadalán nagyszerűen szerepelt Láng Júlia, a Pavuk SE fiatal tehetsége a 12. helyen végzett Pozsonyban.

Láng Júlia a csütörtöki rövidprogram után is a 12. helyen állt, s bár szombaton a kűrben akadt rontása, végül sikeresen megtartotta ezt a pozíciót.

„A mezőny erősségét figyelembe véve ez mindenképpen egy szép eredmény – mondta el Pavuk Patrícia edző. – Tavalyhoz képest tíz helyet javított Julcsi, ennek is örülhetünk, bár azt mindketten tudjuk, hogy mindkét programban jócskán hagyott pontokat.”

Ennek persze oka lehet az is, hogy a szezon legelső rangos megmérettetésén kellett bizonyítani, ami sokaknak nehézséget okozott. Láng Júlia viszont annak feltétlenül örülhet, hogy a két héttel ezelőtti budapesti tesztversenyhez képest is javított és előrelépett.

„Még előttünk van a szezon, a legfontosabb versenyek november után várnak ránk – jegyezte meg Pavuk Patrícia. – Julcsi fiatalnak számít a juniormezőnyben, ha kijavítjuk a hibákat, a legjobb tíz közé feltétlenül odaérhet. Szerencsére sokat fejlődött mentálisan, régebben sokkal izgulósabb volt. Gőzerővel készülünk tovább.”

 

JUNIOR GRAND PRIX VERSENY, POZSONY

Nők: 1. Anna Serbakova (orosz) 205.39, 2. Anna Taruszina (orosz) 186.68, 3. Jung Ju (dél-koreai) 183.98, …12. Láng Júlia 131.45

(Kovács Erika – Fotó: Fiák Blanka)

Ice Cube Seat
X