moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. június 19.

A csúcson kell abbahagyni!?

Interjú Knoch Viktorral, a MOKSZ legújabb kollégájával

 

Világklasszis sportolót veszíthet az olimpiai bajnoki rövidpályás gyorskorcsolya csapat, a szövetség viszont ígéretes munkatársat nyer vele. Knoch Viktor a jövőben utánpótlás menedzseri és nemzetközi sportdiplomáciai feladatokat is ellát a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségben.

Egy hosszú sportkarrier csúcsán, tekintsünk vissza kicsit a kezdetekre. Hogyan kerültél a jégpálya közelébe? Voltak példaképeid?

A testvérem, Knoch Balázs kimagasló eredményű korcsolyázó volt, minden versenyén ott szorított neki a család. Négy, vagy ötéves lehettem, amikor mondtam a szüleimnek, hogy gyorskorcsolyázni szeretnék én is, úgyhogy hatévesen már a jégen voltam. Később lettek példaképeim a nemzetközi mezőnyben, de az igazi, egyértelműen a bátyám volt. Pécsett éltünk, ami annyiban jelentett nehézséget, hogy a junior válogatott tagjaként Pestre kellett utaznom hétvégente, úgynevezett összetartásokra, válogatott edzésekre. Rengeteget hiányoztam az iskolából, de a szüleim szerencsére ezt elég rugalmasan kezelték.

Nagyon fiatalon vehettél részt az első olimpiádon. Túl most már a negyediken is, hogyan értékeled ezeket a megmérettetéseket?

Az első olimpiára, Torinóra, én csak „kiestem”. A bátyám akkor már Pesten élt albérletben, amikor tizenöt évesen befejeztem az aktuális osztályomban a tanulmányaimat Pécsett, a vizsgáim után felköltöztem Balázshoz. Ez az olimpia előtti nyár volt, elkezdtem edzeni a felnőtt válogatottal. A bátyám egy sérülés miatt hazaköltözött Pécsre, én maradtam és dolgoztam tovább a csapattal. Röviden így jutottam ki az olimpiára.  Vancouver és Torinó között voltak jó éveim, bár a sportág támogatása közel sem volt azon a szinten, mint most. Eléggé frusztrált, hogy azok a juniorok, akikkel együtt koriztam, és rendszeresen legyőztem őket, kanadai, kínai és amerikai versenyzők, sokkal jobban fejlődtek. Nem tudtam a lépést tartani velük. Európai viszonylatban azonban meghatározó csapat lettünk, fiúk, lányok egyaránt. Vancouver egy elég rosszul sikerült olimpia volt, egész szezonunk nem úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna. Ezt követően, mondhatni szétesett a szövetség két évre, amikor is igazából nem volt semmilyen válogatott program, többnyire a klubokkal edzettünk. Akkor került Magyarországra Zhang Jing (Lina), ami utólag igen jó döntésnek bizonyult. Minden ország négyéves ciklusokban gondolkodik, mi két év késésben voltunk. Még így is, aki közel volt a csapathoz, látta, hogy nagyon sokat fejlődtünk. A váltóval kvalifikációt érő helyen álltunk ugyan, ám sajnos egy szándékosnak tűnő kínai szabálytalanság miatt mégsem lehettünk ott Szocsiban. Aztán ugyanezzel a programmal mentünk tovább változtatás nélkül, annak ellenére, hogy számunkra ez nem volt túl eredményes olimpia. A következő négy évben állandó összetételű csapattal készültünk, ugyanazt a négy főt indítottuk minden főbb versenyen.  Az ötös emberünk egyszer-egyszer változott, de a fontos futamokban mindig ugyanaz a négy versenyző vett részt. Ilyen szempontból tehát tapasztalt, összeszedett csapat voltunk. Végeredménye lett a phjongcshangi szereplés, ahol azért már vastagon látszott a változás. Az eredménylista a hátunk mögött, egy olimpia előtt: világkupa győzelmek, világbajnoki érmek, Európa-bajnoki érmek, nekem egyéni világkupa érem, Sanyi (Liu Shaolin Sándor) nyert világkupákat, ahogy Ádó (Liu Shaoang) is, Csabinak (Burján Csaba) is volt egyéni érme, összességében valóban ugrásszerű a fejlődés.

 

Mennyire nehéz vagy könnyű az olimpiai válogatott vezetőedzőjével, Linával (Zhang Jing) együtt dolgozni?

 

Az ázsiai és európai mentalitás között hatalmas a különbség. Kínában több ezer versenyző van, a keményebb bánásmód miatt kieső helyére száz másik akad. Nálunk nem engedheti meg a sport, hogy elveszítsünk embereket. Kicsit változnia kellett neki is, nekünk is, hogy találkozzunk félúton. Nem könnyű vele edzeni, a munkán kívül kedves, érzelmeit nem titkoló személyiség, a jégen azonban átvált, egy másik arcát mutatja, kemény és határozott. Úgy érzi, így lehet motiválni az embereket, van amikor ez nagyon nehéz, van, amikor szükséges és jó. Az eredmények őt igazolják.

Hol tartasz a pihenésben?

 

Különösebben nem csináltam semmit, motivációs beszédeket tartottunk mentünk, interjúkat adtunk, miegymás. A végét járja a pihenőidőnk, tizennyolcadikán hivatalosan elkezdődik a válogatott munkája.

Tavaly beválasztottak a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) Sportolói Bizottságába, s azóta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Sportolói Bizottságába is. Milyen kötelezettségekkel, illetve lehetőségekkel jár mindez?

 

Ezek társadalmi pozíciók, amikből megélni nem lehet, de szeretem mindkettőt csinálni, hasznos és tanulságos. Érdekes betekintést nyújt más szövetségekbe, más sportolók életébe. Milyen gondok vannak, mi az, amit másképp csinálnak. Mi az, ami működik náluk, vagy éppen nem. Bár a MOB elsősorban az olimpiai sportolókkal foglalkozik, az ISU-ban sokkal speciálisabb a helyzet, ott csak a Short Track-ről beszélünk. Idén a Kongresszuson szétválasztották a Sportolói és a Technikai Bizottságot, tehát nincsen átjárás a kettő között. Ennek ellenére elég jó a kapcsolatom az utóbbi vezetőjével, úgyhogy hosszútávon célkitűzés lehet a Technikai Bizottságba bekerülni. Kiváló lehetőség, hogy az ember átlássa, egy ilyen nagy nemzetközi szövetség mennyire összetetten működik. Mindennek van mögöttes értelme és indoka.  Ebből a pozícióból már érzékelhető, mennyire árnyalt a kép.  Szeretnék nemzetközi szinten dolgozni a sportágamért. Meglátjuk, kisül-e a jövőben ebből valami komoly.

Van most egy különleges aktualitása a beszélgetésnek, a MOKSZ elnöksége és vezetése a napokban nevezett ki a Short Track Utánpótlás Csapat Team Menedzseri posztjára. Milyen feladatokat ad ez a tisztség, miben látod a legfontosabb tennivalókat?

 

Ez egy eddig nem létező munkakör volt. Azt látja már a szövetség, hogy kinyílt az olló az olimpiai keret és az utánpótlás válogatott között. Nagyon sok személyi- és anyagi jellegű erőforrást mozgósítottak az olimpiai csapat sikereiért, a juniorfejlesztések azonban nem megfelelőek. A keret szintje elmarad nemzetközileg az olimpiai csapatétól. Az olimpiai keret programjához hasonlóan kell működnie, nyilván ezekre a korosztályokra igazítva. Az én időmben egy nemzetközi versenyen majdnem mindenki megnyerte a saját korosztályát. Ez most nem így van. Változtatni kell,, hogy a jövőben olyan gyerekek kerüljenek ki a junioroktól, akik fel tudják venni a lépést, és egy-két év alatt a felnőtt keret aktív tagjaivá válnak. Még nagyon az elején tartunk a programtervezésnek. Jae Su Chun, aki a válogatott mellett a pengékért felelős technikai szakember, e feladatát a továbbiakban is ellátva, a junior csapattal dolgozó edzők képzésében, oktatásában is rész vesz majd, ahogy  a program fejlesztésében is. Remek nemzetközi rálátása van, hiszen Dél-Koreából származik, dolgozott sokáig Amerikában, Kanadában. Az itt szerzett tapasztalataiból kell összegyúrnia egy nálunk működő modellt, én ebben fogom segíteni. A szövetségen belül az olimpiai csapat egy kis buborékban él, nem igazán látunk bele a többi korosztály, keret munkájába. Találkozni kell a nevelőkkel, a gyerekekkel, felmérni, kiben látunk komolyabb jövőt, kinek milyen irányban kell segíteni. Készül egy költségvetés, valamint az edzői pozíciókról is döntés születik.

Beszéltél több interjúban arról, hogy a pihenés után határozol arról, hogyan tovább. Mi a mostani álláspontod?

 

Ez most egy átmeneti időszak. Az a megoldás született még az idény végén, hogy tartsak egy hosszabb pihenőt, egy szezonnyit, és utána döntsünk a továbbiakról. Tizenöt éves voltam, amikor elkezdtem világkupákra járni, azóta mást sem csináltam az életemben, mint reggeltől estig edzés, nemzetközi – és világversenyek, olimpiák. Ha én mindenképp folytatni szeretném, most akkor is pihennék. Most kell egy kis távolság ettől a világtól, elég stresszes élet szerintem élsportolónak lenni. Minden szezonban, felkészülésben benne van a kihívás. Elég jók vagyunk-e, jó lesz-e a felkészülésünk? Hogy edzenek a külföldi csapatok? Vannak, akik most éppen egy kis szelet kaptak és jönnek fel, vagy valami nagy tehetség, akivel újonnan számolni kell… Meglátjuk, hogy tetszik majd nekem a kori nélküli élet, van-e még bennem motiváció, erő, hogy újabb három évet ráhúzzak egy olimpiai ciklusra. Körülbelül a következő szezon után fogjuk eldönteni, melyik irányt választom hosszú távon. Most kaptam egy kis időt, hogy ez beérjen.

Feleséged (Marta Knoch, rövidpályás gyorskorcsolyázó) is élsportoló. Most, hogy a gyermeketek nagyobbacska, ő tervezi a visszatérést? Volt róla szó, hogy a magyar csapatban fog edzeni, versenyezni.

 

Igen, ez a munka el is kezdődött, megtörtént a hivatalos bejelentés is a csapatmegbeszélésen. Marta most már a magyar olimpiai csapat tagja. Azt beláttuk egy ideje, hogy ketten együtt nem tudunk korizni, kétéves kisfiunkkal valamelyikünknek lennie kell. Meglátjuk hogyan működik az első éve a versenysportban, mert biztosan nem lesz egyszerű visszaállnia. Szezon végén pedig levonjuk a konzekvenciákat, közös döntést hozunk hogyan tovább.

Apák napja volt nemrég, hogyan éled meg ezt a szereped?

 

Sportolóként nem könnyű megélni, hogy gyerek otthon vár, amikor a felkészülés lefoglalja minden időmet, energiámat. Hálás vagyok a felségemnek, hogy minden feladatot ellátott  körülötte, miközben nekem kemény edzéseim voltak. Oliverrel is szerencsénk volt, kezdettől végigaludta az éjszakákat, nem volt soha hisztis, sírós. Változnak a szerepek, most Márta fog korizni, nekem kell a kisfiunk mellett helytállni munka mellett. Komoly felelősség hárul majd rám, de természetesen nagyon szeretjük, és örülünk, hogy velünk van!

Szeretnéd, ha Oliver gyorskorcsolyázna?

 

Azt szeretném, hogy azt csinálja, amihez neki kedve van. Egyre többet jövünk együtt a jégpályára, látja, hogy koriznak a gyerekek, mondja, hogy én is, én is! Nincs még korcsolyája, de biztos, hogy meg fog tanulni, mert azt nem tudom elképzelni, hogy nem. De nem minden ember születik élsportolónak, ha ezt szeretné, az ő döntése lesz, én nem fogom erőltetni, viszont támogatom majd.

Más előnnyel is indul élete pályáján, hiszen egyszerre tanul – Édesanyjától – lengyelül, tőlem magyarul, kettőnktől angolul.

Mit gondolsz, mikor dőlhet hátra a sportoló és mondhatja azt tisztességgel megcsináltam, visszavonulok?

 

Jó kérdés, ha a saját karrieremet nézem, akkor kettős érzés. Nagyon boldog voltam, amikor megnyertem az első junior vb érmet, Eb-érmet. Akkor azt mondtam, ha lenne három, négy Eb-érmem, senkivel nem cserélnék! Igazából már nem is tudom a pontos számukat, jóval felülteljesítettük az akkori elvárásokat. Bár, ha az utóbbi négy évet nézem, hiányzik még egy Eb-, egy vb aranyérem, nyilván az olimpiai arany a legfontosabb, de mindig azt mondtam, hogy szeretnék valamilyen címet nyerni, Európa-, világbajnok lenni. Végül is olimpiai bajnok vagyok, ilyen szempontból nem rossz a helyzet. Van valami, amit át kell gondolni egy pályafutás folytatásával kapcsolatban. Semmiképp sem akarom azt, hogy folytatom, s legyen három gyenge évem esetleg amit a pályán töltök még, amiről mindenkinek,s nekem is az marad meg, hogy egy szenvedés volt, hogy árnyéka voltam önmagamnak. Ebből a szempontból jó döntés a csúcson abbahagyni. Egy olimpiai arannyal a hátunk mögött azt gondolom, jó pillanat azt mondani, amit el lehetett érni a sportban, azt most elértük.

Mesterséged címere OLIMPIAI BAJNOK. A siker kiváltság, felelősség, teher, változtat a személyiségen szerinted?

 

Van ennek árnyoldala is… Egy rosszabb napon, amilyen egyébként mindenkinek akad, ha nem úgy reagálok, ahogy elvárják, akkor nem azt mondják csak, hogy Knoch Viktor milyen bunkó volt, hanem, hogy Knoch Viktor olimpiai bajnok milyen bunkó lett. Ilyen szempontból igen, felelősséggel is jár, de persze fantasztikus érzés.  Számomra mindenképp személyiségformáló, máshogyan illik hozzáállni a dolgokhoz. Képviseljük a szövetséget, egy olimpiai bajnokot azonosítanak az egész magyar sporttal. Olyan nagy névvel emlegetnek bennünket együtt, mint Hajós Alfréd, aki az első magyar nyári olimpiai aranyat szerezte, mi pedig az első télit. Innentől tagjai lehetünk mi is ennek az elit körnek úgy, hogy téli sportból jövünk, ami azért komoly hátrány volt sokáig, támogatottságban, elismerésben. Természetesen nagyon jó oldala, hogy felismernek, gratulálnak az emberek. Igyekszem megfelelni a mindenféle elvárásoknak. Néha még most sem hiszem, hogy ez tényleg megtörtént, ez már a miénk, ezt soha nem fogják elvenni.

A Nemzeti Korcsolyázó Központ Európában egyedülálló lesz, számos lehetőséget teremtve a sportolók számára. Mit gondolsz erről?

 

Egy más időszámítás kezdődik vele a szövetség életében. Szeretnénk, hogy nemzetközi komplexumként működjön, a külföldi csapatok gyakran edzőtáboroznának itt. Ebből a szempontból Európa szíve lenne a korcsolyasportban. Kiváló lehetőséget biztosítana a váltásra azoknak a gyerekeknek például, akikről kiderül, hogy a koordinációjuk nem elég a rövidpályához, viszont minden erő megvan bennük a nagypályához. Erre remek példa Nagy Konrád, aki rövidpályás gyorskorcsolyázóként versenyzett, és váltott, mert a hosszúpálya az ő adottságainak megfelelőbb. Ez azonban ma még rengeteg lemondással jár és nehézségekbe ütközik, tekintve, hogy az edzési lehetőségek erősen korlátozottak Magyarországon. Koni (Nagy Konrád) az év tizenkét hónapjából tizenegyet távol tölt, edzőtáborokban. Könnyebb lenne az átjárhatóság a két gyorsasági ágazat között. Nemzetközi szinten szeretnénk idehozni egy úgynevezett ISU Akadémiát, a kelet-közép-európai régiót összefogni, amelyben Magyarország vezető ország volt mindig is. A környező nemzeteknek nincs meg sem a vezetői, sem az edzői háttere, sem az infrastruktúrája gyorskorcsolyában, nekünk ez egy jó lehetőség ahhoz, hogy reprezentáljuk az ISU felé, miért szeretnénk ide behozni ezeket a programokat. Én nagyon várom, hogy megépüljön!

Hogyan látod magad tíz év múlva?

 

Itt van ez a kérdés, hogy nemzetközi vonal vagy nem? Igazából el kell dönteni, ha valaki a Technikai Bizottságba szeretne tartozni, arrafelé szeretne nyitni, akkor nem lehet szövetségi alkalmazott. Ez sok mindennek irányt ad majd, attól függ, hogy a szövetségnek mik a tervei. Amennyiben szeretne nemzetközi vonalra állítani, akkor nem lehetek sportmenedzser vagy edző hivatalosan, de munkám lehet például a Nemzeti Korcsolyázó Központban. Ha nem erőltetjük ezt az irányt, akkor szívesen dolgoznék egy-két olimpiai cikluson belül az olimpiai csapattal, mint team menedzser mondjuk. Az nyilvánvaló, hogy a korcsolyasportnál szeretnék maradni.

Pure sports Ice Cube Papírmadár Seat
X