moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. február 24.

„Ezt a név elé lehet írni, mint a doktort?”

A Mixed Zóna sajtófőnöke csütörtök délután azt mondta nekem a magyar újságírókról, hogy „well behaved”-ek.  Bíztunk benne, hogy ez a véleménye a nap végére megváltozik rólunk. Így is lett.

17:50 kor kezdődött a bemelegítés a Gangneungi Ice Aréna jegén. Először 19 férfi, aztán 18 nő lépett az Arénába, köztük a mieink, majd a váltók további tagjai is. Miközben néztük a melegítést, a televíziós stábok egyeztették verseny alatti teendőiket, s elhangzott hogy az edzők arca az, amit küzdelmek idején szinte a versenyzőkkel azonos intenzitással kell mutatni.  Nagyon érdekli a nézőket ugyanis, mit gondolnak látottakról  a szakemberek, hogyan értékelik az 50 km/h sebességgel száguldó bajnokaik teljesítményét. Talán kegyetlennek hangzik kicsit,  de érthető. Túl gyorsan történnek a dolgok, túl nagy a tét.

Nekem a legszakavatottabb kommentátorom volt a férfi 500 méter elődöntőjén. A női 1000-et  maga mögött hagyó Keszler Andrea még az interjú megkezdése előtt kérte, kövessük együtt a képernyőn Sanyi futamát. Minden rezdülésében figyel egymásra a csapat. (Nem zárójelben, de itt jegyezném meg, a váltó döntő után is odaszaladtak a lányok a fiúkhoz, vállalva, hogy marcona biztonságiak próbálják eltántorítani őket a céljuktól.) Vissza Sanyi futamára. Talán még másnak fel sem tűnt, mi lehet a gond, csupán annyi látszott, hogy furcsán „lép” rá,  rögtön mondta, hogy „baj van a pengéjével”.

Miközben olimpiai- és világrekordokkal tűzdelt küzdelmeknek  nézett elébe, Liu Shaolin Sándor sportolói és emberi nagyságát mutatja,  hogy amikor más – különösen a táv egyik legjobbjaként – talán kicsit csalódott volna,  ugyanazzal a méltósággal, tisztelettel és szemöldök ceremóniával lépett később a B-döntőbe,  ahol Kínával, Koreával és Kanadával állt rajthoz.  Azokkal a nemzetekkel, akikkel majd a váltóban is.

Amikor  Magyarország első téli olimpiai aranyérmét hozó váltó döntője után a korábban említett Mixed Zónában kötöttünk ki, s már egyáltalán nem voltunk „well behaved-ek, sőt!, szinte mindenkitől ugyanazt kérdezték az újságírók: „Milyen érzés?”

Próbálták, mégsem tudták pontosan megfogalmazni friss olimpiai bajnokaink. Talán még ma sem sikerül nekik. Napok, hetek, hónapok kellenek, hogy a Játékok elején „még egy ország súlyával a vállukon” megélteket, határtalan, önfeledt és mindenkinél jobban megérdemelt öröm válthassa fel.

Burján Csaba úgy fogalmazott: „Lesz még ebből. Izgalomból és csalódásból. Ugyanazt éreztük mindannyian, „nem hagyhatom ott a csapatomat”. Aztán ő tett fel egy kérdést: „Vajon, hogy olimpiai bajnok, a név elé lehet írni, mint a doktort?”
Liu Shaolin Sándorban nem maradt hiányérzet.  „Most olyan, mint amikor egész életünkben küzdünk valamiért. Ezzel kelünk és fekszünk, kiskorunk óta erről álmodtunk, s valóra válik végre. Most olyanok is megállítottak minket, a Mixed Zónában, akik korábban ránk sem néztek” – mondta nevetve. „Nehéz volt este elaludni.”

Knoch Viktor kis időutazásba kezdett. „Amikor Szocsi után bekerült Ádó a csapatba,  innentől nőttünk fel oda,  hogy ma a legjobbakkal  küzdhessünk.”

A hazautazás előtti utolsó napon  családi hangulatú sajtótájékoztatót szervezett a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóattaséja, Molnár-Bánffy Kata. Mindenki mindenkit szabadon kérdezhetett.

Telegdi Attila a következőkkel kezdte. „Óriási feszültség volt bennünk. Mindenki várta ezt az olimpiai érmet. Főleg a váltóban. De közben nem akartunk túl nagy terhet rakni a sportolóinkra. Az első dolog, ami átfutott bennem a győzelem pillanatában, az elmúlt 30 év, ami ebben a sportágban történt. Iszonyatos fejlődésen ment át. Sikerült egy kiváló versenyzői garnitúrát felnevelni, és szerencsénk is volt, hogy olyan tehetségek kerültek a kezeink közé, akik el tudták hozni nekünk ezt a történelmi pillanatot. Magasra tették a lécet. Nehéz lesz  átvinni a következő olimpián.”

Jászapáti Petra nem izgult. „Élveztem,  még akkor is, ha tudom, egy perc verseny mögött, tíz év munka áll. Az 500 méter esetén egy perc sincs, csupán 40 másodperc.  Ebbe kell mindent belesűríteni. Olyan, mint egy vizsga, arról mit tanultunk, mit tanítottak meg a fejünknek, a testünknek. És hogyan tudjuk ezt használni.” Heidum Bernitől, Kónya Zsófitól megtudhattuk, hogy a montreáli világbajnokság után kis különutazást szervez a lánycsapat, Elise Christivel kiegészülve.  Ádót arról is faggatták, milyen a testvérével versenyezni. „A legnehezebb és a legegyszerűbb egyszerre”- válaszolta.
„A kérdéseitekből és a szurkolók szeretetéből merítünk energiát – fogalmazott ismét Sanyi -, jó érzés, hogy egy ország álmát váltottuk valóra.” Az egyéni távokat sem hagyta szó nélkül. „Nagyon vártuk itt is az érmeket.  Az utolsó napra nehéz volt ezt összerakni, főleg fejben. Nem is fizikális, inkább mentális verseny volt. 5 versenynapért 28-at itt töltve.”

Számomra Oláh Bence az egyik legnagyobb hős, aki társaival minden edzésen maximális szorgalommal és kitartással vett részt, szükség esetén startra, ugrásra készen. Nem véletlen, hogy jövőre éppen az Orvosi Egyetemen végez.

Tóth Ivett felkavarta az állóvizet. “Hallottam, s olvastam is, mekkora figyelmet kapott a rövid programom.  Nagyon örültem neki, hogy ekkora élményt tudtam nyújtani a közönségnek.  Kicsit meg is lepett  a fogadtatás.  Figyeltem a háttérben a dolgokat, mert tudtam, még a kűrre kell koncentrálnom. De a tengerentúlról és Amerikából is nagyon sok visszajelzés érkezett  azzal, hogy élvezhető volt a program.  Nagyon örültem neki. Remélem, a következő versenyen is hasonló hatással leszek a közönségre. Magabiztosságot adott, hiszen éppen csak „besurrantam” igazából a kűrre,  mégis emlékeztek a programra. Jó érzés volt.” Rövidpályás gyorskorcsolyázóink sikere is löketet adott neki.  „Együtt a csapat,  és mindenki dolgozik az álmaiért. Szuperek és bátrak voltak.” Zárásul így értékelte a saját teljesítményét. „Mindkét programban maradtak javítani valók.  Olykor jó volna, ha vissza lehetne tekerni a zenét. De sajnos, nem így van. Értékes tapasztalatokat és élményeket gyűjtöttem.”

Bőd Titanilla, az Új Szó Szlovákia egyetlen magyar nyelvű napilapjának újságírója, ahogy a többiek is, hasznosnak ítélte a kötetlen találkozót. „Mindenki nagyon boldog. Boldog emberekkel jó beszélgetni.”

Ugyan este éremceremónia koronázza meg az olimpiát a lángnál, amit hetekkel ezelőtt, közösen gyújtottunk, Ivett és a lányok ezúttal mégsem tartottak csapattársaikkal. Már délután megbeszélték,  hogy Nagy Konrádnak szurkolnak 1000 méteren. Pedig semmit sem szerettek volna, mint hallani a fiúkért felcsendülő magyar himnuszt.

Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezetője, s  egyben a MOB alelnöke érkezése napján azt nyilatkozta a Magyar Televízió munkatársának:” Két év óta folyamatosan, minden egyes alkalommal, amikor megkérdezik, azt tűzöm ki célul, hogy összesen 12 olimpiai pontot szerezzünk, benne egy éremmel. Gyakorlatilag 500 méterek és a váltó döntője előtt állva, azt mondhatom ez a cél változatlanul reálisnak tűnik, ezt a célt kell az olimpia végéig teljesíteni.” Nem lett igaza.  Legalábbis a pontok tekintetében. Tizenkettő helyett a XXIII. Téli Olimpián tizenöt pontot sikerült szerezniük a magyar  korcsolyázóknak,  aki bizonyos értelemben az éremreményét is  túlszárnyalták, hiszen   egy csapatteljesítménnyel,  rögtön négy ragyogó aranyérmet hoznak haza.

Őket pedig egy aranygép,  amelyik 11:40 kor landol Ferihegyen,  ahonnan külön busz szállítja át sikereik megalapozásának helyszínére,  a Gyakorló Jégcsarnokba. Várhatóan 14-15  óra között ünnepélyes – sajtónyilvános – fogadással köszöntik őket  családtagjaik barátaik szurkolói a Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében.

Pure sports Ice Cube Papírmadár Seat
X