moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. február 13.

Fényes sportolói és bírói karrier

Első korcsolyaversenyén hatszor esett el a jégen. Itt, Phjongcshangban nem csak azért nem esik el, mert videó bíróként dolgozik, a két időpont között fényes korcsolya karriert futott be Kövér Balázs.

“Szép érmeket nyertem, juniorként többször is. Sporttörténelmet író és érő első komoly eredmény a ’98-as Székesfehérváron rendezett vilàgkupa váltóban elért bronzèrem. Ezt követően a 2001-es hágai Európa-bajnokság 3. helyezése is okot ad a büszkeségre.

Én vagyok az első, aki látja a videót. Itt követem az eseményeket. Ebből következik, hogy én videó bíró vagyok. Minden futam végén hallom a mikrofonban, hogy a jégen lévő döntőbíró, mit kommunikál, s azt vagy megerősítem, vagy pedig cáfolom. Döntést minden esetben ő hoz.

Eddig viszonylag nyugodt és kiabálásoktól, óvásoktól mentes a verseny. Próbálunk mindig minden körülmények között objektív döntést hozni. Tényleg nagyon nehéz akkor, amikor a magyarok is érintettek. A csapat tagjaival kifejezetten jó barátságot ápolunk. Hogy ne érje szó a ház elejét, amikor találkozunk velük a csarnokban, nem az a szokványos, hogy odamegyünk, megölelgetjük egymást, köszönünk, kicsit beszélgetünk, hanem tényleg próbáljuk megtartani a tisztes távolságot. Legfeljebb egy két-szót váltunk.

Komoly sportdiplomáciai siker, hogy Magyarországról egyedül két bíró is érkezett. Én már korábban a bírói csapat jelöltje voltam. Betti beugróként érkezett, ami azt is mutatja, hogy ugyan volt már egy magyar a mezőnyben, nem hezitált a Nemzetközi Szövetség, hogy még egy magyart jelöljenek. Betti az egyik legjobb női bíró a világon. Ezen az olimpián most sok a debütáns, aki nagyon izgul.

A magyar short track a mezőnyt tekintve mindenképpen a toppon van, de azért óvva intek mindenkit a túlzott várakozásoktól, miközben nyilván én is azt mondom, hogy bármi benne van a pakliban. Ez egy nagyon összetett sportág, nagyon sok szituációt láttunk már, de mindig van váratlan. Például az 1500-as döntő 9 fővel amire eddig nem volt példa.”

Pure sports Ice Cube Papírmadár Seat
X