moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. január 12.

Közel 100% az első nap magyar mérlege a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság pénteki nyítónapján

Húsz futamból tízennyolcban jutottak tovább a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a drezdai Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Knoch Viktor és Burján Csaba sikerrel vette mindhárom távon az első megmérettetését, jutott tovább a szombat, vasárnapi elő- illetve negyeddöntőkbe.
Bácskai Sára Luca beragadt az 500m startnál, így utolsó, ötödik helyen fordult az első kanyarba, ami végzetes szokott lenni a legrövidebb távon. Nem volt ez másként most sem, s bár ukrán ellenfelét megelőzte, viszont feljebb már nem tudott lépni.

A férfiaknál az amerikai születésű Krueger Cole járt hasonlóképpen, de tőle bravúr lett volna a továbbjutás, mivel a legkülső pozícióból indult. Egy-egy belga és török korcsolyázót így is megelőzött, ám a továbbjutást érő második helyre már nem volt esélye.

A másik két távon 1000 és 1500m-en mindketten sikerrel vették az akadályt.

A selejtezőből mindkét váltónk továbbjutott az elődöntőbe.

3000m-en a nők Bácskai Sára, Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra összeállításban a szintén olimpiai résztvevő olaszok mögött a második helyen jutottak be a nyolc közé.
A férfiak Burján Csaba, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Krueger Cole felállásban biztosan nyerték futamukat. Szombaton a holland váltóval biztos nehezebb lesz a dolguk, de a döntőbe jutás igy is elvárható a gárdától.

Szombaton az 500 és az 1500 méter küzdelmeit, valamint a váltók elődöntői bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták versenyével zárul a kontinensviadal.

Az eredmények itt megtekinthetőek.

Pure sports Ice Cube Papírmadár Seat
X