moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. október 8.

Liu Shaoang hatodik a világkupán 1000m-en

Liu Shaoang hatodikként zárt 1000 méteren vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának Dordrechtben rendezett második állomásán.

Ezen a napon egy magyar versenyzőnek szurkolhattunk. Liu Shaoang egészen a B döntőig menetelt, ahol a háromszoros olimpiai bajnok Charles Hamelin mögött a második helyet szerezte meg. Így 6. lett az összetettben. A 19 éves korcsolyázó egy hete Budapesten éppen egy kilométeren csúszott ki, és zárt emiatt kvótán kívüli helyen. Mostani teljesítményével viszont máris feljött a 11. helyre.

A váltók küzdelmét a férfiaknál ismét Kanada négyese nyerte, míg a nőknél a Budapesten kizárt kínaiak győztek. A magyar férfi staféta nyolcadik, a női kilencedik lett.

Két kvalifikációs verseny után női és férfi 1000m-en egyaránt két-két magyar versenyző áll kvótát érő helyen. A férfi váltó két helyet visszacsúszva holtversenyben hetedik az oroszokkal, a női váltó pedig egy hellyel kicsúszott a kvótát érő nyolcak mezőnyéből, most a kilencedik helyen áll.

A négy állomásból álló vk végén 500 és 1000 méteren 32-en, míg 1500-on 36-an jutnak olimpiai kvótához a jövő februári phjongcshangi játékokra, de egy nemzetből legfeljebb három versenyző kvalifikálhatja magát számonként, továbbá nemenként a legjobb nyolc staféta szerez indulási jogot. A vk-sorozat novemberben két ázsiai fordulóval zárul Sanghajban és Szöulban. A négy állomásból a három legjobb eredmény számít a pontversenybe.

A részletes eredményeket itt megtekinthetik.

Az egyes távokon az olimpiai kvalifikáció állása:

Férfiak 1000m   5000m váltó       Nők  1000m   3000m váltó

Pure sports Ice Cube Papírmadár Seat
X