moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. február 21.

„Ott a hollandok helye a dobogón”

Női váltónk világcsúcson belüli idővel olimpiai negyedik helyezett lett, s ezzel három olimpiai pont szerzője. Keszler Andrea negyeddöntős 1000 méteren. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang Ádó elsőként jutottak tovább a keddi selejtezőből 500 m-en. Csütörtökön 150 szurkoló szorít majd a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban a Liu fiúk egykori iskolájából.

„Ha te vagy a legjobb, akkor nem izgulsz annyira” – kezdte nyilatkozatát viccesen Liu Shaolin Sándor a Press Mixed Zónában, aztán komolyra fordította a szót.
„Elég hosszú idő telt el a futamok között. Próbáltam arra koncentrálni, hogy elcsípjem az első rajthelyet. Ne adjam meg a többieknek a lehetőséget, hogy meg tudjanak támadni. Nagyon jó formában vagyok, de sajnos, ebben a sportban nem ez dönt. Mentálisan kell fókuszálni, ami szerencsére, eddig jól sikerült. Próbálom továbbra is erre edzeni magam.”

Liu Shaonag Ádó csak azt követően jött ki az újságírókhoz, hogy megnézte testvérét.
„Jól csinálta” – nyugtázta.
„Örülök, hogy el tudtam kapni az első pozíciót. Azt vettem észre, hogy aki nem tud eljutni az első félkörben az első két pozícióra, annak már majdnemhogy vége a versenynek. Erre kell majd odafigyelni a következőkben is. Az olimpia leginkább fejben nehéz. Leginkább én is fejben fáradtam el. Most már minden csak itt dől el. A váltó tekintetében mindenki a maximumát fogja kihozni. A lényeg az, hogy ne zárjanak ki bennünket.”

Knoch Viktor számára is ez a legfontosabb.
„Sajnálom, hogy elestem 500 méteren, de most a váltóval kell foglalkozni.”

Negyedik lett a Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca összetételű gyorskorcsolyaváltó 3000 méteren a phjongcshangi téli olimpián. A kvartett a B döntő második helyén végzett, ám mivel az A döntőben két váltót is kizártak, meglett a bravúros negyedik helyezés.
„Nem lecsúsztunk, hanem nyertünk két helyet előre” – kezdte nevetve Keszler Andrea.

„Kikorcsolyáztunk magunkból mindent. A hatodik hellyel is elégedettek voltunk, ez a negyedik pedig a ráadás. Futam közben nem mertem felnézni a köridőre, csak a végén láttam a 4:03-at. A hollandok világcsúccsal tudtak nyerni úgy, hogy az első körtől az utolsóig levezetik, ott a helyük a dobogón. Egyéniben az egyik szemem sír Elise miatt, de persze örülök a saját továbbjutásomnak. Ennek az olimpiának is az a nyitja, hogy már az első napon el kell kapni a fonalat. Nagyon sok jó ember kiesett a fiúknál és a lányoknál is. Kicsit elfáradtunk. Nem robotok vagyunk, hanem emberek. Most éppen robot üzemmódban” – mosolygott „Kecó”, most is, mint mindig.

„Arra gondoltam, ez lesz az a futam, amire négy évig készültünk” – vette át a szót Kónya Zsófia.

„Jól ment mind az öt lány. Nagyon boldog vagyok. Azt éreztem, hogy borzasztóan gyors a tempó, de nem gondoltam volna, hogy 4:03-at sikerül futnunk.”

Ahogy a jégen, az interjúk közben is egymást váltják.
„A hollandoknak is jár a gratuláció, lehúztak egy világcsúcsot” – fűzte hozzá Heidum Bernadett.

Bácskai Sára Luca összefoglalóan úgy fogalmazott,
„Ez volt az a futam, ahol ki kellett jönnie a formánknak.”

Jászapáti Petra egyéniben és csapatban is jégre lépett.
„Egyéni távon „kimaxoltam”, mindent beleadtam, elégedett vagyok. Ami a váltót illeti, ez egy elég extrém eset volt. Nem emlékszem hasonló A döntőre. Talán először fordult elő. A helyezésünk nagyon szép, az idő, amit futottunk pedig magáért beszél.”

Jövő héten már Junior VB-re készülnek az érintettek. Három hét múlva pedig világbajnokság Montreálban Most azonban csak csütörtökig létezik időszámítás. Ezalatt együtt edzve segítik a lányok csapattársuk felkészülését.

Budapesten sem tétlenkednek a szurkolók. Csütörtökön az utolsó Short Track versenynapon 150 diák érkezik a Gyakorló Jégcsarnokba a Liu fiúk egykori iskolájából, a Csanádi Árpád Általános-, Sport- és Középiskolából.

Fotók a keddi nap történéseiről (Derencsényi István)

Virányi Zsolt (Magyar Rádió) a 4. helyezés utáni interjúcsokra a női váltó mind az öt tagjával itt meghallgatható.

(Holub Katalin)

Ice Cube Seat
X