moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 10.

Szép futások, remek eredmények

A szezon utolsó világkupaversenyének záró napján a legjobb magyar Bácskai Sára Luca volt: Torinóban ezer méteren az ötödik helyen végzett.

A torinói világkupaverseny záró napján nem született ugyan magyar érem, short trackeseink szereplése kapcsán mégis használhatjuk a „szép futások”, „remek eredmények” minősítéseket, hiszen versenyzőink valóban kitettek magukért Olaszországban vasárnap is.

Igaz, annak nem örültünk, amikor Liu Shaolin Sándor ezer méteren kiesett a negyeddöntőben, de ebben a sportágban ilyen előfordul, no meg tudjuk jól, hogy olimpiai bajnokunk nem éppen könnyű heteket tudhat maga mögött, hiszen előbb betegség, majd sérülés hátráltatta felkészülését, aztán jött a kínai utazás a nagyon fontos szponzorációs szerződés aláírása miatt, ezek után már az elmúlt hétvégén, Drezdában is remekül futott, hiszen mindkét ezer méteres távon a döntőig menetelt, szombaton, Torinóban pedig ötszázon szerzett ezüstérmet.

Hárman viszont jól vették az első akadályt vasárnap: Jászapáti Petra és Burján Csaba ötszáz méteren, Bácskai Sára Luca ezer méteren jutott tovább a negyeddöntőből – utóbbi ezredre azonos eredménnyel a francia Veronique Pierronnal.

Aztán az elődöntőt is sikerrel vette Bácskai, így bejutott az A-döntőbe!

A negyeddöntőben kicsit megijedtem, azt hittem, a francia lány megelőzött… Szerencsésnek éreztem magam, hogy nem így történt – nyilatkozta Bácskai Sára Luca. – A napból és a döntőből kihoztam a maximumot, ennél több nem ment volna. Látva a fináléban született időeredményeket, nem is mondhatjuk olyan gyorsnak a döntőt, én mégis annak éreztem. Ritkán vagyok elégedett, mindig van hová fejlődni, de néha muszáj kicsit megveregetnem a saját vállamat. És most örülök ennek az ötödik helynek.”

Jászapátinak és Burjának ez nem sikerült a sprinttávon, de mindkettejüket csak kevés választotta el ettől.

Saci döntőbe jutásának nagyon örültünk, és úgy általában örültünk minden vasárnapi eredménynek, hiszen mind azt mutatta, hogy továbbra is jó úton járunk. Csabinak és Petrának kevésen múlott az A-döntő, de örömteli, hogy ott voltak a legjobbak között – mondta el Bánhidi Ákos, a csapat edzője és menedzsere. – Sok sebből vérzett a csapat a két európai vk-viadal előtt, ráadásul menet közben elveszítettük Liu Shaoangot is… Nem volt egyszerű így végigcsinálni ezt a két verseny, az, hogy szereztünk három érmet, két ezüstöt és egy bronzot Drezdában és Torinóban, emellett pedig több értékes helyezést is, azt mondatja velem, hogy a csapat derekasan helytállt. Sok munka vár még ránk otthon a világbajnokságig, ezen a két vk-versenyen megtapasztalhattuk, hogy például Dél-Korea milyen erős. Míg mi az Európa-bajnokságra készültünk, és Dordrechtben versenyeztünk, ők csak edzettek, ez látszott is most. Mi is szeretnénk eljutni arra a szintre a márciusi vb-ig, amelyiken ők vannak.”

 

A Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor összetételben jégre lép vegyes váltónk megnyerte a B-döntőt, ezzel összesítésben az ötödik helyen végzett a torinói vk-viadalon.

Az idény utolsó versenyére, a világbajnokságra március 8. és 10. között kerül sor Szófiában.


VILÁGKUPA-SOROZAT, 5. ÁLLOMÁS, TORINO

FÉRFIAK
500 méter (2): 1. Lim Hju Dzsun (dél-koreai) 41.314, 2. Kim Gun Vo (dél-koreai) 41.666. 3. Ju Szong-nan (kínai) 41.744, …8. Burján Csaba (magyar), …34. Sziklási András (magyar)
1000 méter: 1. Hvang Tae Heon (dél-koreai) 1:27.257, 2. Pak Dzsi Von (dél-koreai) 1:27.494, 2. Steven Dubois (kanadai) 1:27.583, …17. Liu Shaolin Sándor (magyar), 25. Varnyú Alex (magyar)
Váltó (5000 méter): 1. Oroszország 7:00.206, 2. Japán 7:00.703, 3. Olaszország 7:06.520
NŐK
500 méter (2): 1. Martina Valcepina (olasz) 43.643, 2. Elise Christie (brit) 43.903, 3. Maame Biney (amerikai) 44.010, …6. Jászapáti Petra (magyar)
1000 méter: 1. Kim Boutin (kanadai) 1:32.508, 2. Csoj Min Dzseong (dél-koreai) 1:32.814, 3. Alyson Charles (kanadai) 1:32.891, …5. Bácskai Sára Luca 1:33.586
Váltó (3000 méter): 1. Hollandia 4:10.115, 2. Olaszország 4:11.021, 3. Oroszország 4:12.590.
Vegyes váltó (2000 méter): 1. Oroszország 2:40.533, 2. Kanada 2:40.614, 3. Egyesült Államok 2:43.493, …5. Magyarország (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor)

A világkupa-sorozatban minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, Torinóban ez az 500 méter volt.

HUNSKATE Média / Kovács Erika

Li-ning Seat
X