moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. május 25.

Tanterem avató a Csanádi Árpád Sportiskolában


A Csanádi Árpád (1923-1983) magyar bajnok, labdarúgó, testnevelő tanár, edző, sportvezető, sportdiplomata, címzetes egyetemi tanár születésének 95. és halálának 35. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen az ünnepi műsort és a koszorúzásokat követően Orendi Mihály MOKSZ ügyvezető, a MOB alelnöke felavatta a Csanádi Árpád Sportiskola Liu Shaolin Sándorról és Liu Shaoang Ádóról elnevezett osztálytermét.

„Egészen új szellemiségű sportolókat ismertem meg a személyükben. Nyíltak, őszinték voltak, s rendkívül felkészülten érkeztek minden egyeztetésre, megbeszélésre. Ahogy most az iskola rendhagyó ünnepséggel emlékszik meg fantasztikus névadójáról, a Liu Fiúk teljesítménye is rendhagyó. Emberként és sportemberként is. Kevesen lehetnek, akik ne élték volna át a televízió képernyője előtt az elképesztő váltó örökbecsű közvetítését Vásárhelyi Tamás tolmácsolásában, de mi ott voltunk, és az utat – mely sokszor nehezebb, mint a célba érkezés – is végigéltük, amit a kvalifikáció jelentett. Sanyival az élen, mindig hittük, hogy sikerülni fog, hisz megálmodtuk egy ország álmát. Nem gondolom, hogy túl nagy terhet rakok az ünnepeltek vállára – mert nem olyan típusok, ettől csak még erősebbek lesznek – biztosan tudom, kettőjükben nem egy olimpiai bajnoki cím van. Sokkal, de sokkal több. És ezt nem csak a tehetségük, de csodálatos hátterük is garantálja, amit számukra a család jelent. Élsportolóvá válni megfelelő otthoni támogatás nélkül lehetetlen. A szeretet és a tisztelet, amit a testvérpár egymás iránt érez civilben és a pályán is – úgy az edzéseken, mint a versenyeken – olyan plusz, ami senki másnak nincs a világon az ő sportágukban. Ha valakik méltók arra, hogy a Csanádi Sportiskola teljesen rendhagyó módon életükben nevezzen el termet, ők azok. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság nevében is köszönöm ezt a fantasztikus gesztust. Szívből gratulálok a Fiúknak! Semmihez sem hasonlítható érzés itt lenni”

Pure sports Ice Cube Papírmadár Seat
X