moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. november 6.

A bajnokokra emlékeztek

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Kósa Lajos és ügyvezető-igazgatója, Schulek Csaba kedden délután megkoszorúzta
dr. Terták Elemér sírját a Farkasréti temetőben.
A koszorúzáson ott volt dr. Terták Elemér özvegye, Márika néni, egyik fia, Ádám, és unokája.
Az egykori műkorcsolyázó, majd a szakág hatalmas hírnévnek örvendő nemzetközi tisztségviselője és vezetője száz évvel ezelőtt, 1918. november 2-án született – a kerek évforduló adta az alkalmat a megemlékezésre, amelyen beszédet mondott dr. Sugár István, egykori kiváló jégtáncos.


A koszorúzáson részt vett dr. Kozári Klára, a szövetség korábbi elnöke, Jurek Eszter, aki korábban a műkorcsolya ágazatvezetőjeként tevékenykedett, valamint Bártfai Judit, egykori műkorcsolyázó, aki a Városi Műjégen mind a mai napig szokott korcsolyázni.
A résztvevők megkoszorúzták a magyar műkorcsolyasport első világbajnokának, Kronberger Lillynek a sírját is.

(Kovács Erika – Fotó: Fiák Blanka)

Ice Cube Seat
X