moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. szeptember 7.

Fájó szívvel búcsúzunk Kusztosné Andik Ágnes bírónktól


2017. augusztus  30-án váratlanul elhunyt Kusztosné Andik Ágnes nemzetközi műkorcsolya bírónk, a hazai és nemzetközi műkorcsolya élet aktív tagja.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség vezetői, dolgozói, edzői, versenyzői és a versenybírói közösség egyaránt osztoznak a család és a hozzátartozók fájdalmában.

A műkorcsolya meghatározta, átszőtte élete minden pillanatát kora gyermekkorától kezdve. Aktív sportpályafutása után a palánk másik oldaláról, versenybíróként segítette a felnövekvő korosztályt, s tette ezt rendületlenül, sok nehézséggel megküzdve közel negyven esztendőn keresztül.

A hazai műkorcsolya élet meghatározó személyisége volt, szinte nem került megrendezésre egyetlen hazai verseny sem az Ő aktív közreműködése, bírói vagy döntnöki szerepvállalása nélkül. Aktívan vett részt a versenyzők felmérésében, észrevételeivel segítette a versenyprogramok tökéletesítését. A műkorcsolyára, a fiatal versenyzőkkel való együttes munkára  mindig volt ideje, előfordult, hogy egyik verseny után hazaérkezve már csomagolt is a másik versenyre való induláshoz.

Ági!
Emléked megőrzik mindazok akik Veled együtt ennek a sportágnak a szerelmesei, azok a versenyzők és edzők, akiket segítettél sportolói, edzői pályfutásuk során, s azok a bírók, sportszakemberek akik Veled együtt dolgozhattak a számtalan bírói panelben, melyben részt vettél. Munkád – korai távozásod ellenére – elvégezted, Nyugodj békében!

Ágnes temetéséről a Családdal egyeztetve később ad tájékoztatást Szövetségünk.
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

Ágnes temetése 2017.10.10-én, 9:30-kor lesz:

Pure sports Ice Cube Papírmadár Seat
X