moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017-02-21

NOB ösztöndíjat kaptak korcsolyázóink

rtg_3498
Kedd délelőtt a Larus étteremben vehették át korcsolyázóink a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által biztosított téli olimpiai ösztöndíjakat.
A pjongcsangi olimpiára készülök közül a műkorcsolyázó Tóth Ivett, a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád és a rövidpályás válogatott 10 tagja, Bácskai Sára Luca, Burján Csaba, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Knoch Viktor, Kónya Zsófia, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence részesült támogatásban.
Rajtuk kívül még további 6 alpesi síelő és egy biatlon sportoló összesen 210 ezer USD, azaz cca. 63 millió forint ösztöndíjat vehetett át, amit a téli olimpiai felkészülésükre fordíthatnak.

„A Magyar Olimpiai Bizottság elkötelezett, hogy minden erejével segítse a téli olimpiára készülő sportolók felkészülését – kezdte köszöntő beszédét Borkai Zsolt, a MOB elnöke.
– Már megérkezett Thomas Bach NOB-elnök meghívója is a 2018-as ötkarikás játékokra, ami természetesen nem egyezik meg a kvalifikációval. A legutóbbi téli játékokon Szocsiban 16 magyar versenyző szerepelhetett, a MOB azonban töretlenül hisz és bízik benne, hogy Pjongcsangban akár másfélszer ennyi magyar sportolóért is szoríthatunk majd. Sőt, olimpikonjaink fináléra esélyesként, éremvárományosként utaznak alig egy év múlva Dél-Koreába. A Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt feladata, hogy a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel segítse a mindenkori olimpiai játékokra utazó magyar csapat felkészülését.”

A MOB elnökétől dr.Bartha Csaba, a MOB főtitkára vette át a szót, aki ismertette az egyes sportágak kvalifikációs reményeit, kiemelve a rövidpályás gyorskorcsolyázókat, akiket esélyesnek tartanak arra, hogy megszerezzék a magyar olimpiai mozgalom első téli olimpiai aranyérmét.


rtg_3423
A megjelent sportolók oklevelet és a MOB és támogatóinak ajándékait vehették át. Ketten Tóth Ivett ás Nagy Konrád nem tudott megjelenni az eseményen, helyettük Gór-Sebestyén Júlia és Bánhidi Ákos vette át az ösztöndíjat tanúsító oklevelet. Konrád Kanadában, Ivett pedig koreográfusával Párizsban készül.


(Fotók: Róth Tamás)

Seat
X