moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. szeptember 7.

Rangos kinevezést kapott dr. Bathó Ferenc, a szövetség alelnöke

Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere dr. Bathó Ferencet, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség alelnökét a Magyar Olimpiai Bizottság felügyelő bizottságának tagjává nevezte ki.

Dr. Bathó Ferenc 1947-ben született Jászberényben. Ötéves volt, amikor édesapja a Zagyva jegén megtanította korcsolyázni, ekkortól keltezhető a sportág iránti szeretete. Iskolái elvégzése után felkerült Budapestre, és a Városligeti Műjégpályán Peters Alice edző irányításával jégtáncolni kezdett. Az 1980-as évek elején a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségi tagja, a versenyszervező bizottság elnöke lett. Az ő vezényletével rendezték meg többek között az 1984-es Európa-bajnokságot és az 1988-as világbajnokságot Budapesten. Az egyesületek 1990-ben alelnökké, majd 1994-ben elnökké választották, mely posztot 2010-ig töltötte be. Hosszú évekig műkorcsolya- és jégtáncbíróként tevékenykedett. Jelenleg alelnökként segíti a szövetség munkáját, és mind a mai napig korcsolyázik.

Sok sikert kívánunk alelnök úrnak új tisztségében!

Ice Cube Seat
X